A nagy versenyek utáni űr - Olimpia utáni szomorúság

"Párizs számomra azért volt érdekes, mert a négy olimpiám közül itt nyújtottam a legrosszabb teljesítményt, mégis itt volt a legkevesebb szomorúság vagy levertség a játékok után. … London után elveszettnek éreztem magam, Rióban és Tokióban pedig nagyon erősen megéltem az olimpia utáni szomorúságot, még akkor is, amikor érmet nyertem. …

Párizsban viszont ott volt minden barátom és családtagom, akik támogattak, és tudtam, hogy nem azért jöttek, hogy nézzék, ahogy teljesítek vagy érmet nyerek, hanem hogy támogassanak, bármit is csinálok. … Ezt az tanácsot adom most az embereknek: az olimpia után olyan emberekkel kell körülvenned magad, akik szeretnek, függetlenül attól, hogy nyersz vagy veszítesz."

- Holly Bradshaw, angol, olimpiai bronzérmes rúdugrónő gondolatai az olimpia utáni szomorúságról. 

Az olimpiák és más jelentős sportesemények a legtöbb sportoló számára karrierjük csúcsát jelentik. Évek, néha évtizedek munkája, lemondásai és elköteleződése egyetlen pillanatra összpontosul. De mi történik, amikor vége a versenynek, elhalkul az ünneplés, eltűnik a reflektorfény? Sok sportolónak nem megkönnyebbülést hoz ez a pillanat, hanem ürességet, mely akár depressziós tünetekkel járhat. Angolul 'post olympic blues'-nak ("Olimpia utáni szomorúság"-nak) nevezi a szakirodalom ezt a jelenséget.

De mi is ez pontosan?

Az olimpia utáni szomorúság egy különleges pszichológiai jelenség, amely a sportolókat nagyobb versenyek után jellemezheti. Kutatások szerint ez az állapot sokkal inkább depressziós hangulattal és az élet iránti érdeklődés csökkenésével jár együtt, mintsem szorongással. Az érintett sportolók jólétében jelentős visszaesés figyelhető meg, viszont a szorongási szintjük általában nem mutat emelkedést. Ez arra utal, hogy az "olimpia utáni szomorúság" nem a szorongás megjelenése, hanem sokkal inkább egy olyan lelkiállapot, amely kiüresedéssel, motiváció csökkenéssel, az élet értelmének elvesztésével, jövőbeni célok hiányával jellemezhető.

Bár az elnevezés az olimpiára utal, ugyanez a jelenség megfigyelhető más jelentős események, például Világ- vagy Európa-bajnokságok, országos döntők vagy akár személyes mérföldkőnek számító versenyek után is. (Nem sportolók esetében is előfordul 1-1 jelentősebb vizsga, beszámoló, prezentáció, vagy olyan esemény után, melyre az egyén sokat készült és mely kiemelkedő fontosságú volt számára.)

Ez az érzés különféle formában jelentkezhet:

• A sportolók elveszíthetik a céljaikat és motiválatlannak érezhetik magukat.
• Fáradtság lehet úrrá rajtuk.
• Identitásválság alakulhat ki, különösen azoknál, akik életük nagy részét ezen esemény köré építették fel.
• Magányosság jelentkezhet, akkor is, ha amúgy az egyént körbeveszik szerettei.
• Hangulatingadozások jelenhetnek meg, amelyeknek nincsen különösebb kiváltó oka. 

Miért fordul ez elő?

A nagy versenyekre való felkészülés rendkívüli mentális és fizikai kihívást jelent. A versenyek / meccsek előtti adrenalinlöket, a szigorú napi rutin és a világos célok mind olyan keretet adnak a sportolók életének, amelyek az adott esemény végeztével hirtelen eltűnnek. A felkészülési időszakban a sportolókat motiválják, támogatják, mely következtében folyamatosan középpontban érezhetik magukat. A kiemelt verseny után sok esetben viszont ez hirtelen megszűnik, vagy legalábbis alábbhagy. A sportolók emiatt gyakran elhagyatottnak érezhetik magukat. Ráadásul az addig szemeik előtt lebegő cél egy csapásra eltűnik. Amiért addig küzdöttek, harcoltak, ami értelmet adott mindennapjaiknak, elmúlik. Azok a sportolók, akik nem megfelelően készülnek fel mentálisan a verseny utáni időszakra is, különösen nehezen küzdenek meg ezzel az állapottal.

Bár elsőre azt gondolnánk, hogy a győzteseket kárpótolja az ünneplés, a cél elérésének tudata, az 'olimpia utáni szomorúság' érzése és tünetei eredménytől függetlenül jelentkezhetnek. Kudarc esetén előfordulása valószínűbb, és általában korábban is jelentkezik. Akár már egyből a verseny befejeztével, vagy a hazaérkezés pillanatától fogva elindulhat a folyamat.

Ezzel szemben a siker utáni önbizalom növekedés és a győzelem mámora, a reflektorfényben való fürdőzés megvédheti a sportolót, vagy legalábbis kicsit kitolhatja a kiüresedés érzésének megjelenésének időpontját. De fontos kiemelni, hogy a cél elérése nem garancia, olimpiai bajnokok is többször számoltak be depressziós tünetekről, motiváció vesztésről miután a média figyelem alábbhagyott.

Azaz, az 'olimpia utáni szomorúság' megjelenése elsősorban nem a versenyen való szerepléstől függ, sokkal inkább attól, hogy a sportoló hogyan készült fel mentálisan a versenyre és a verseny után időszakra.

Tényezők, amik megvédhetik a sportolót:

• Az egyik legfontosabb a jól strukturált tervezés, ami magában foglalja a nagy verseny utáni időszakra való felkészülést is. A figyelem fókusza a versenyen és a verseny előtti időszakon kell legyen, de fontos, hogy a sportoló olykor azon is elgondolkozzon, mi lesz a verseny után, milyen céljai vannak még ezen az egy versenyen kívül.

• A felkészülés során pihenésre szánt idő is nagymértékben befolyásolni tudja, hogy a sportolón mennyire uralkodik el az 'olimpia utáni szomorúság' érzése. A mentális fáradtság és kiégés valószínűsíti a depressziós tünetek megjelenését a verseny után. A mentális frissesség egyébiránt a versenyen való jó szereplés egyik kulcsfontosságú eleme is.

• Végül, de nem utolsó sorban az erős szociális háttér tudja megvédeni a sportolót az üresség érzésének és depressziós tünetek kialakulásától. Nagyon fontos a családtagok, csapattársak, edzők támogatása, mind a felkészülés idején, mind a verseny utáni időszakban.

Hogyan segíthet egy szakember?

A szakember segítsége ebben a folyamatban kiemelkedő jelentőséggel bír. Az egyik legelső lépés, hogy a sportoló megértse: az átélt hangulatingadozások természetesek, és nem a gyengeség jelei. Ez egy teljesen normális folyamat, ami sok embert, akár sportolókat, akár nem sportolókat is érinthet 1-1 nagyobb megmérettetés után.

Fontos, hogy a sportolókat már a versenyek előtt felkészítsük az utána következő időszakra. Sporton kívüli célok kijelölésével - akár kisebb, akár nagyobb célok formájában - biztosíthatjuk, hogy a verseny végeztével is motiváltak és céltudatosak maradjanak mindennapjaikban.

A sportolók identitásának bővítése is kulcsfontosságú. Azáltal, hogy más érdeklődési területeket, hobbit vagy tanulmányokat is felfedeznek, megteremthető az egyensúly az életükben. Ez csökkenti annak a veszélyét, hogy kizárólag a sportteljesítményük alapján határozzák meg önmagukat, és úgy érezzék, hogy a fő verseny után már semminek nincs értelme és jelentősége.

Az olimpia utáni szomorúság jeleinek felszínre törése önmagában véve nem probléma, és nem baj. Megjelenése egy természetes folyamat. A probléma akkor kezdődik, ha ezzel az állapottal a sportoló nem tud megküzdeni, és túl sokáig benne ragad. Törekedni kell arra, hogy ez inkább egy olyan átmeneti szakasz legyen a sportoló számára, amellyel hatékonyan megküzdve egy erősebb és tudatosabb személyiséggé válik, aki készen áll a soron következő kihívásokra, akár a sport világában, akár azon kívül.

Hosszútávú támogatás

Az olimpia utáni szomorúság leküzdéséhez elengedhetetlen, hogy az azonnali segítségnyújtás mellett hosszú távú megoldásokra is hangsúlyt helyezzünk. Egyre több figyelem irányul a sportolók sporton kívüli életének támogatására, ez a terület azonban még jelentős kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában. A sportolók hosszú távú mentális jóllétének biztosítása érdekében fontos lenne, hogy a versenyszerű sportolás mellett olyan programokat és kezdeményezéseket is elérhetővé tegyünk, amelyek segítik őket az új életszakaszukban való helytállásban és az önmegvalósításban.

Olyan stratégiákra van szükség, amelyek a sportkarrier utáni életet is előtérbe helyezik, beleértve a képzési és munkaerőpiaci lehetőségek bővítését, valamint a sportolókat érintő hosszú távú mentális egészségvédelmi programok kidolgozását. A cél az, hogy a sportolók úgy érezzék, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is értéket képviselnek, és az életüknek minden szakasza egyaránt fontos és támogatott. Ha ezzel aktívan foglalkozunk, az nemcsak a sportolók életminőségét javíthatja, hanem a sport világának hosszú távú fenntarthatóságát is biztosíthatja.

Források:

Bradshaw, H., Howells, K., & Lucassen, M. (2021). Abandoned to manage the post-Olympic blues: Olympians reflect on their experiences and the need for a change. Qualitative Research in Sport, Exercise and Health, 1-18.

Diment, G., stagis, N. D., and Küttel, A. (2023). What is this thing called "Post-Olympic Blues"? An Exploratory Study Among Danish Olympic Athletes. Scandinavian Journal of Sport and Exercise Psychology, 5:21-30.

Howells, K., & Lucassen, M. (2018). "Post-Olympic blues" - The diminution of celebrity in Olympic athletes. Psychology of Sport and Exercise, 37, 67-78.